Kapszulák a gardróbban – Kalandra fel!

Az előző bejegyzésben (https://macaronlifeandstyle.com/2020/04/01/kapszulak-a-gardrobban-kedvcsinalo/) lefektettük a kapszula gardrób kialakításának alapjait. Remélem, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket.


Most pedig lépésről lépésre végig vezetlek benneteket ezen az úton.

Forrás: Pinterest
  1. Stílus, színek, minták
    Határozzuk meg, hogy milyen stílus áll hozzánk a legközelebb! Ehhez figyelembe kell venni azt, hogy hogyan telnek a mindennapjaink, mivel foglalkozunk, milyen jellemvonásaink vannak és persze azt is, hogy milyen hatást szeretnénk elérni a megjelenésünkkel. Nézzük meg azt is, hogy intellektuális kisugárzásunk és női vonzerőnk szempontjából melyik nőtípusban ismerünk magunkra (erről részletesebben itt olvashattok ➡️ https://macaronlifeandstyle.com/2020/01/26/elso-lepesek-uton-a-sajat-stilus-kialakitasa-fele/) .
    Válasszuk ki azokat a színeket, amelyeket szeretünk és jól állnak nekünk! Legyen a ruhatárunknak egy bázis színe (pl.: fekete, sötétkék) és tegyünk még hozzá egy-két semleges árnyalatot is (pl.: fehér, szürke, bézs, barna). Ezután határozzunk meg még egy-két hangsúlyosabb színt is, amelyek jól mutatnak együtt a bázis- és semleges színeinkkel.
    Döntsük el, hogy milyen minták jöhetnek szóba!
  2. Élethelyzet
    Vegyük figyelembe az aktuális élethelyzetünket (munkába járunk vagy időnk nagy részét otthon töltjük, gyakran eljárunk szórakozni, rendszeresen sportolunk…) és ehhez igazodva alakítsuk ki a kapszulákat! Igen, a gardróbunk valószínűleg nem egyetlen kapszulát fog tartalmazni. Például lesz egy a munkahelyi, egy az otthoni tevékenységekhez, egy az esti/elegáns alkalmakhoz és egy a sportoláshoz.
  3. Szelektálás
    Pakoljunk ki mindent a szekrényből és válogassuk ki azokat a ruhákat, amiket szeretünk és szoktuk is viselni! Próbáljuk fel őket! Csak azokat tartsuk meg, amelyek jó állapotúak, jól állnak, megfelelő a szabásuk és a színük is. Azokat, amelyek jó állapotúak, de valami miatt már nem viseljük, adjuk vagy ajándékozzuk el! A kopott, kinyúlt, elhasználódott tételeket pedig selejtezzük!
  4. Méret
    Mekkora legyen egy-egy kapszula mérete? Ez összefügg az élethelyzetünkkel. Ha időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük és alkalmanként szórakozni is járunk, akkor a gardróbunk némileg nagyobb lesz és főleg olyan darabokat tartalmaz majd, amelyeket egy kis csavarral az esti programjainkhoz is viselhetünk. Ebben az esetben az „otthoni” kapszulánk kisebb méretű lesz. Azonban, ha többet tartózkodunk otthon, akkor kisebb méretű lesz a ruhatárunk és elsősorban lazább stílusú, kényelmes ruhákból fog állni. Természetesen ebben az esetben is érdemes kialakítani egy olyan kapszulát is, amely mellett nem okoz majd gondot, ha meg kell jelenni valahol (hivatalos helyen, esti programon).
  5. Vásárlás
    Az előző bejegyzésben (https://macaronlifeandstyle.com/2020/04/01/kapszulak-a-gardrobban-kedvcsinalo/) már felsorolt alapdarabok beszerzése után kutassuk fel a még szükséges ruhadarabokat! A szelektálás és a kapszula méretének meghatározása után már tudni fogjuk, hogy melyek a hiányzó tételek. Írjunk listát!

Példa egy 12 elemű kapszulára

  1. 1 szövetnadrág
  2. 2 szoknya
  3. 1 farmer
  4. 5 felsőrész
  5. 1 blézer
  6. 1 kardigán
  7. 1 kis ruha
    Ezekből a darabokból összesen 63 outfitet kreálhatunk, hiszen mindegyik alsórész mindegyik felsőrésszel kombinálható, viselhetjük blézerrel és kardigánnal, vagy ezek nélkül, és még ott van a kis ruha is. Látszik tehát, hogy ez a kapszula körülbelül két hónapra elegendő muníciót tartalmaz. Tehát összesen 12 darabból, ennyi időn keresztül, minden nap más-más variációt viselhetünk egy kis odafigyeléssel és tervezéssel.
    …és ahogy a kedvcsináló bejegyzésben említettem, a kapszulánk értékét növelhetjük még különböző kiegészítőkkel (sál, kendő, öv, ékszer, táska, cipő). Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy még többféle összeállítást hozzunk létre. 6. Kísérletezés
    Állítsunk össze különböző szetteket, kísérletezzünk! Ez a folyamat legörömtelibb része, szerintem.

Egy valóban jól működő kapszula gardrób felépítéséhez érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mely színek és ruhafazonok a legelőnyösebbek számunkra. Van olyan, aki ezt ösztönösen érzi és alkalmazza is a mindennapokban. Aki azonban úgy gondolja, hogy ezen a területen megerősítésre van szüksége, az bátran vegye igénybe egy szín- és stílustanácsadó segítségét.


Szeretettel
Szilvi

Kapszulák a gardróbban – kedvcsináló

„Nincs egy rongyom, amit felvegyek!”


Halomban áll a szekrényben a sok ruha, mégis előfordul, hogy úgy érezzük, nincs mit felkapnunk magunkra. Miért történik meg ez olyan sokszor velünk?


Megesik, hogy egy-egy újabb ruha vásárlásával jutalmazzuk magunkat valamilyen okból, hirtelen felindulásból. Ilyenkor az érzelmeink vezérelnek és nem vesszük figyelembe azt az „alapszabályt”, amely szerint az újonnan beszerzett darabot legalább három, már meglévő ruhánkkal kell tudjuk kombinálni, hogy megérje az árát.
Fontos lenne tehát, hogy átgondoltan vásároljunk, amennyire ez lehetséges.


A jelenség másik magyarázata, hogy hiányoznak a gardróbunkból bizonyos alapvető ruhadarabok. Először ezeket pótoljuk. Kiválasztásuknál részesítsük előnyben a letisztult vonalvezetést és a jó minőséget, hiszen a ruhatárunk alapját fogják képezni, sokszor fogjuk őket viselni.


Alapdarabok (az általunk választott bázis színekben, a testalkatunknak megfelelő fazonban)
• egyszínű blézer
• szövetnadrág
• szoknya
• kis ruha
• kardigán
• ballonkabát
• magassarkú (a számunkra még komfortos sarokmagassággal)
• indigókék farmer
• ing és póló a fehér valamely árnyalatában
• fekete bőr(hatású) dzseki
• tornacipő/sneaker
• egy nagyobb méretű „pakolós” táska a hétköznapokra
• egy kisebb, alkalmi táska

Kép forrása: IKEA


A kapszula gardrób elnevezés egy kisebb méretű ruhatárat takar, amelynek darabjai sokoldalúan kombinálhatók egymással. Pénzt, időt és helyet takarítunk meg vele, hiszen mindig csak az elhasználódott vagy méretben már nem megfelelő darabjait szükséges pótolnunk. Persze időnként bővíthetjük egy-egy különlegesebb darabbal az aktuális divatnak megfelelően, ha úgy tartja kedvünk. A kapszula variálhatóságát növelhetjük különböző kiegészítőkkel is (kendő, sál, ékszer, táska, cipő).

Kialakításának lépései vázlatosan:

  1. Stílus, színek, minták
  2. Élethelyzet
  3. Szelektálás
  4. Méret
  5. Vásárlás
  6. Kísérletezés


A következő bejegyzésben részletesen megismertetem veletek a kapszula gardrób felépítésének folyamatát. Tartsatok velem akkor is!


Szeretettel
Szilvi

Ésszerűség a cipő- és harisnya választásban??? – 2.rész

Az előző bejegyzésben írtam a megfelelő cipő kiválasztásának szempontjairól. A cipők mellett a tavaszi időszakban jobban előtérbe kerülnek a szoknyák, és ezzel együtt a harisnyák is. Mit érdemes tudnunk a harisnyák viselésével kapcsolatban? Erről lesz most szó!

Felhasznált képek forrása: Pinterest

Az egyik legfontosabb tanács, amit adhatok a harisnya színével kapcsolatban, hogy ne legyen sötétebb a cipőnk színénél!!!

Ezen kívül van néhány alapszabály, amit érdemes betartani a tökéletes összhatás érdekében. Harmonizáljon a ruhával/szoknyával és a cipővel és ne legyen sokkal sötétebb, mint a ruha széle! Ünnepi alkalmakkor mindig vékony szálú darabot viseljünk!

Fontos tudni azt is, hogy a hosszú, formás lábú hölgyek tudják leginkább kihasználni a harisnyák adta lehetőségeket. Nekünk, többieknek sem kell kétségbe esnünk azonban. Mindenki megtalálhatja a számára tökéleteset egy kis odafigyeléssel.

Ha kevésbé formásak a lábaink, akkor nem ajánlottak az élénk színek és minták, de ha mégis szerelembe esnénk egy feltűnő darabbal, arra az esetre is van megoldás. Ekkor úgy állítsuk össze a szettünket, hogy ne a harisnya legyen az összeállítás leghangsúlyosabb része, hanem éppen csak villantsuk meg azt.

Rövid és/vagy vastag lábak esetén legelőnyösebbek a sötét, illetve a szettbe olvadó színű, valamint a lábbeli színével megegyező színű és nem túlságosan vastag szálú harisnyanadrágok. A minták közül a karcsúsító hatásúak jöhetnek szóba.

A testszínű harisnya valóban testszínű legyen! Vagyis ne legyen a bőrünk árnyalatánál sokkal világosabb vagy sötétebb. Ennél a típusnál kiemelten fontos a jó minőség. Érdemes félmatt és selyemfényű, vékony szálú modellt választani a makulátlan megjelenésért.

Bizonyos alkalmakkor, egyes eseményeken nyári időben is szükség lehet harisnya viselésére. Erre találták ki az egészen vékony és áttetsző 8-10 denes modelleket, amelyek éppen csak megcsillannak a bőrünkön, mégis tartást adnak és eleganciát kölcsönöznek megjelenésünknek. Ilyenkor nem illik szandált felvenni (szandálhoz nem veszünk fel harisnyát)! Nyitott orrú cipőhöz pedig már létezik a lábujjakat szabadon hagyó harisnya.

Kellemes böngészést kívánok az üzletekben!

Szeretettel

Szilvi

Ésszerűség a cipő- és harisnya választásban??? 1.rész

Lehetséges ez? Mutatok pár szempontot, amit érdemes figyelembe venni, ha úgy döntünk, hogy teszünk egy próbát…

Kép forrása: Pinterest

Egy idézettel kezdem, ami tökéletesen passzol a témához. Nem tudom kitől származik, de nagyon találó.

“Hamupipőke a bizonyíték arra, hogy egy új cipő igenis megváltoztathatja az életedet.”

Annyiban pontosítanám, hogy ha az életünket nem is változtatja meg, de a testalkatunkat előnyösebbnek mutathatja egy jól megválasztott cipő.

Felhasznált képek forrása: Pinterest

Milyen lábbelit válasszunk, ha azt szeretnénk, hogy a lábaink hosszabbnak látszódjanak?

Lehet nude árnyalatút vagy átlátszót (testszínű harisnya esetén), illetve olyat, ami nem pántos és minél többet mutat meg a lábunkból. Természetesen számít az is, hogy a szoknya, a harisnya és a cipő színe harmonizáljon egymással (vagy legyenek azonos színűek).

Karcsúbb, illetve kisebb, törékenyebb termetű nők bátran viselhetnek “pillekönnyű”, vékony pántos darabokat. Erősebb testalkat esetén azonban kiemelten fontos, hogy a cipő megfelelően tartsa meg a csontozatot és a súlyt. Ezért számukra a vastagabb pántok és a masszív sarkak ajánlottak.

Alacsonyabb hölgyek számára a magassarkú cipők nyújtanak lehetőséget, hogy magasabbnak látszódjanak. Ezen kívül rájuk is érvényesek azok a tanácsok, amelyeket a “hogyan mutassuk hosszabbnak a lábainkat” bekezdésben említettem. A pántos cipőket érdemes hanyagolniuk, hogy ne tűnjenek még alacsonyabbnak.

Amennyiben nagyobb testmagassággal rendelkezünk, és ez nem zavaró számunkra vagy partnerünk számára, akkor szintén dönthetünk a magassarkú mellett. Ellenkező esetben érjük be alacsonyabb sarokkal. Ezeken kívül még bátran válogathatunk a pántos megoldások és bokacsizmák között is.

A tavaszi időszakban jobban előtérbe kerülnek a szoknyák és ezzel együtt a harisnyák is. A következő bejegyzésben a harisnyával kapcsolatos érdekességekről olvashattok majd.

Szeretettel

Szilvi

Tavaszi/nyári divattrendek 2020


A trendek szezonról szezonra változnak. A divatra a folyamatos megújulás jellemző. Nagy újdonságok nincsenek, hanem az elmúlt korok, évtizedek trendjei tűnnek fel újra és újra, mindig kicsit másként.


A gyorsan feledésbe merülő darabokkal ellentétben idén tavasszal és nyáron olyan ruhákkal találkozhatunk az üzletek polcain, amelyek tartósan részei lesznek az életünknek és jó alapját képezhetik egy kapszula gardróbnak is.


Fenntarthatóság és hordhatóság – ezek most a kulcsszavak az öltözködésben. Legyen egyszerű, de sosem unalmas. Ezeket tartották szem előtt a nagy divatházak, amikor megalkották kollekcióikat.


A tavaszi/nyári szezon trendjeiből egy olyan ruhatárat építhetünk fel magunknak, amelynek darabjait egész évben viselhetjük, szezontól függetlenül.

Felhasznált képek forrása: Pinterest


Nézzük meg melyek lesznek idén tavasszal és nyáron ezek a trendek!


Visszatér a 90-es évek. Egyszerű szabásvonalak, monokróm szettek és minimalizmus a fő irányvonalak.


A pöttyös darabok számtalan színvariációban lesznek jelen, nem csak a megszokott fekete-fehér kombinációban. A minták közül a dzsungel/trópusi minta emelkedik ki még élénk színeivel, de szerencsére visszafogottabb árnyalatokban is elérhető lesz.


A (mű)bőr a 2019-es őszi/téli szezonban is kedvelt volt és meg is őrzi népszerűségét, ami kicsit fura lehet. Itt jön a csavar… Igen, valóban nem tipikus, hogy nyáron ilyen ruhákat viseljünk, de a tervezők megtalálták a megoldást. Világosabb, illetve élénkebb árnyalatokkal és könnyedebb bőrökkel kísérleteztek.


A kosztüm minden változatban feltűnik. Nem csak a hagyományos nadrágkosztüm, hanem a szoknyás és a bermuda sortos összeállítások is divatosak lesznek, és megjelenik a szett részeként a mellény is. Szinte látom ahogy felkúsznak a szemöldökök… Nem kell megijedni, ebben az esetben a bermudának nem a feltűnő mintás változatáról van szó, hanem kifinomult és elegáns darabokról, amelyek készülhetnek akár (mű)bőrből is. A mellény egyébként gomb nélkül is – például egy blúz fölött viselve – megállja a helyét.


A szeszélyes, átmeneti tavaszi időszakban közkedvelt „trencskó” kabát meglepő, játékos újításokkal hódít majd.


A ruhák dekoltázsai igyekeznek majd minél többet megmutatni, a vállakból is. Nem a mélyen dekoltált felsőkről van szó, hanem inkább a „széles” nyakkivágásokról.
A gallérok hangsúlyosak lesznek, nem csak méretben, hanem színekben is. Kontrasztosság lesz megfigyelhető a felsőrész színéhez képest.
A gallér megjelenik a női pólóknál is. Ezekre a pólóingekre a minimál stílus lesz jellemző. Univerzálisak lesznek, viselhetjük őket az irodában és akár egy kényelmes, otthoni szett részeként is.
A lazább stílusú felsőrészek a trikók és a melltartó-topok lesznek.


Az örök klasszikus „kis fekete” ruha és a meleg évszakban népszerű fehér nyári ruha is többféle variációban csábít majd.


A végén – csak felsorolás szinten – essen még szó a kiegészítőkről is. Tanga szandálok, bokaláncos lábbelik, nyakláncok hangsúlyos láncokból, a 90-es évek válltáskái (baguette) és rattan, rafia, illetve vászonból készült táskák a tavaszi/nyári szezon slágerei.


Szeretettel
Szilvi
Baranyi Szilvia szín- és stílustanácsadó
Bejelentkezés: 06/70-421-9942
facebook.com/macaronlifeandstyle

Öltözködési stílusok – a mindennapi jólöltözöttség

Érintőlegesen már beszéltünk az öltözködési stílusokról az előző bejegyzésben. Most nézzük meg őket egy kicsit részletesebben. Mi jellemzi a különböző stílusokat és kinek melyik a
legmegfelelőbb?

Felhasznált képek: Pinterest


A klasszikus stílusra az egyszerűség, a minőség és az elegancia jellemző. Az ilyen megjelenés nem hivalkodó. A kiegészítők szolídak és elegánsak. Egyszerű szabásvonalak és visszafogott színek uralkodnak benne. A pénzügyi szektorban, ügyvédek, politikusok esetében ez az elfogadott öltözködési stílus. Képviselője kiegyensúlyozottságot sugároz és bizalmat kelt ezáltal.


A kortalan/időtlen stílust azok választják, akiknek a kényelem és az elegancia egyaránt fontos. A klasszikus stílusnál lazább, lezserebb. A ruhatárra a könnyű variálhatóság jellemző, kevés és egymással jól kombinálható színekből áll. A darabok bármilyen életkorban viselhetők. Pszichológusok, orvosok, tanárok ideális viselete. Nyugalmat, lazaságot, nyitottságot és bölcsességet sugároz.


A romantikus stílust érzékenység és finomság hatja át. Lágy anyagok, fodrok és csipke, kiegészítők, sálak, kendők a fő ismertetőjegyei. Kisgyermekekkel foglalkozó szakemberek, kreatív munkát végzők és a művészetek világában mozgók számára a legmegfelelőbb.


A sportosan elegáns stílus azok sajátja, akik számára a kényelem a legfontosabb, úgy, hogy közben azért mindig jól öltözöttnek szeretnének látszani. Lazább stílusú (farmer, vászon nadrág, kötött holmik) és elegáns, nőies darabok kombinációját takarja. A klasszikus, hivatali stílust megkövetelő munkahelyeket kivéve bárkinek ajánlható, a sportos és az elegáns
elemek arányától függően számos alkalomra.


Utoljára a drámai stílust hagytam. Nagyon szeretem, mert merész, egyéni és feltűnő. Nagy minták, élénk színek, feltűnő és drága ékszerek jellemzik. Kreatív munkát végzők, a művészetek világában mozgók és üzletasszonyok számára ajánlom. Utóbbiak számára főleg azért, mert sikerességet, gazdagságot és önbizalmat sugároz.


A saját stílusunk kialakítása egy időigényes, de élvezetes utazás, amelynek során egyedivé és emlékezetessé válsz az önismeret és a kreativitásod segítségével. Lehet, hogy nem fogod tudni beskatulyázni magad szigorúan csak egyetlen stílusba, de a lényeg az, hogy a megjelenésed fő vonalaiban maradj meg egy stílusnál. Attól még csipegethetsz innen is és onnan is egy kicsit. Ez nem is baj, sőt. Ettől leszel egyedi és megismételhetetlen.


Szívesen segítek!


Várlak szeretettel!


Baranyi Szilvia
szín- és stílustanácsadó

☎️ 06/70-421-9942
facebook.com/macaronlifeandstyle

Első lépések – úton a saját stílus kialakítása felé

Tudjátok, hogy mennyi mindent kell figyelembe venni ahhoz, hogy rátaláljatok a saját stílusotokra, amellyel aztán emlékezetessé válik a megjelenésetek? Igen, feledhetetlenek lesztek, nyomot hagytok az emberekben… és ehhez nem kell kibújni a bőrötökből, nem kell feltűnően vagy ízléstelenül öltözködni, mert nem az a cél, hogy észrevegyenek, hanem, hogy emlékezzenek rátok.


Fontos, hogy milyen szín- és testalkat típusba tartoztok. Azt is szem előtt kell tartani, hogy mivel foglalkoztok, hogyan telnek a napjaitok, milyen jellemvonásaitok vannak és hogy milyen hatást szeretnétek elérni a megjelenésetekkel.
Az egyik legfontosabb tényező azonban az, hogy milyen női karaktert testesítetek meg, intellektuális kisugárzás és női vonzerő szempontjából.

A nőtípusok beazonosításának megkönnyítéséhez négy csodálatos színésznőt szeretnék nektek bemutatni.


Az első karakter Marylin Monroe, akinek erőteljes női vonzereje mellett az intellektusa nem tud igazán megmutatkozni. Az ilyen típusú nők megjelenése már önmagában is elég feltűnő, ezért számukra a visszafogott, szolíd és elegáns ruhadarabok ajánlottak.

Képek forrása: Pinterest

Catherine Zeta-Jones az amazon nőtípus tökéletes megtestesítője. A szó kemény, harcias nőt jelent, aki erejével a férfiak fölé kerekedik. Nem csak nőies kisugárzásával, de intellektusával is hódít. Nőies idomok és igéző tekintet jellemzi drámai megjelenésüket. Az amazon típusú hölgyek választhatják a klasszikus, hivatali stílust, amennyiben az intellektusukat szeretnék hangsúlyozni. Ha lágyítani szeretnék a karakterüket, akkor a nőies, időtlen stílust ajánlom. A drámai stílust pedig akkor vegyék elő, ha feltűnésre vágynak.

A kortalan elegancia egyik képviselője Audrey Tatou. Szép és bájos, azonban igazán ellenállhatatlanná a ragyogó intelligenciája teszi. Sokféle stílust kipróbálhat, de igazán a szolíd, nőies darabokban tündökölhet.

Glenn Close sziporkázó intellektusa mellett kissé háttérbe szorul női vonzereje. Ha ilyen, Athéné típusú nő vagy, akkor nem érdemes ragaszkodni a lágy, nőies, romantikus megjelenéshez, mert nem olyan lesz a végeredmény, amit vártál. A személyiségedhez jobban illik az időtlen, a klasszikus, illetve a vagány, lezser stílus.

Fontos, hogy tisztában legyünk magunkkal, magunkra ismerjünk egy karakterben, ne pedig rábökjünk a nekünk tetszőre, mert nem a kívánt hatást fogjuk elérni.

A saját stílusunk kialakítása egy időigényes és izgalmas utazás, amelynek során egyedivé és emlékezetessé válsz a kreativitásod segítségével. A ruháid, a kiegészítőid, a frizurád és a sminked összhangba kerül a személyiségeddel.

Ragyogni fogsz.


Tedd meg az első lépést saját magad felé!

Szeretettel
Szilvi
http://www.facebook.com/macaronlifeandstyle
+36704219942

“A világ legszebb színe az, ami jól áll neked.” – Coco Chanel

Baranyi Szilvia szín- és stílustanácsadó vagyok. Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Mesélek arról, hogy miért és hogyan lett része az életemnek ez a csodálatos kaland, amelynek célja az, hogy másoknak örömet okozzak, úgy hogy közben mindezt én is nagyon élvezem.

Minden gyerekkorban dől el… Kiskoromban egyfolytában modelleket és ruhákat rajzoltam. Arról álmodoztam, hogy divattervező leszek. A végén aztán valamiért mégsem így lett. Közgazdasági végzettséggel a bankszakmában helyezkedtem el. Valószínűleg azért, mert mindig elsősorban a biztonságra törekedtem.

Az ott eltöltött hosszú évek során azt vettem észre, hogy ha igazán jól akartam érezni magam, ha ki akartam kapcsolódni, akkor mindig a kreatív tevékenységek felé fordultam. Kezdve azzal, hogy az ünnepekre saját készítésű ajándékokat készítettem a családnak, ismerősöknek vagy csak saját magamnak. A következő lépcsőfok pedig az ásványgyöngy karkötők készítése volt.

Mindezeket hobbiként csináltam a saját magam és remélem, hogy mások örömére is. Egy idő után azonban ez már kevés volt… Mindenki életében eljön a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy az egészségnél nincs fontosabb. Nálam ez közel húsz, bankban eltöltött év után érkezett el. Úgy éreztem, hogy hosszú távú – akár élethosszig tartó – változásra, váltásra van szükségem. Ekkor kanyarodtam vissza gyerekkori álmaimhoz…

Azt mondják, hogy azt a tevékenységet válaszd hivatásodul, amelyben gyerekkorodban a leginkább elmerültél, ami akkor a leginkább foglalkoztatott és boldoggá tett. Mert akkor egy napig sem kell dolgoznod életedben…

Munka mellett végeztem el egy stylist és egy szín- és stílustanácsadó képzést, majd a megfelelő pillanatban fejest ugrottam abba, amivel mindig is foglalkoznom kellett volna.

Milyen hatása volt annak, hogy megismertem és elfogadtam a szín- és testalkattípusomat és elkezdtem ennek megfelelően sminkelni és öltözködni? Leírhatatlan érzés… Elképesztő volt a változás, amelyet természetesen mások is észrevettek. Nem csak a külsőmre volt jó hatással, hanem a lelkiállapotomra is. Magabiztosságot adott.

Ezt az élményt szeretném átadni másoknak is.

Hatalmas elégtétel ez egy olyan nőnek, aki azt gondolta, hogy egy gyerekkorban elszenvedett rosszindulatú beszólás a strandon örökre sárba tiporja az önbizalmát. Hát ezúton üzenem, hogy nem sikerült… sőt mára megtanultam szeretni minden egyes porcikámat… mert már tudom, hogy mit és hogyan viseljek annak érdekében, hogy az összhatás tökéletes legyen.

A színek megváltoztatták az életem és szeretném én is jobbá tenni másokét. Azoknak szeretnék segíteni, akik – mint egykor én – önmagukat keresik és el akarnak indulni a saját útjukon. Mert meglehet, hogy mégis érdemes elhagyni a járt utat a járatlanért…